Oldalak

2011. július 29., péntek

Macska és fotel

Az előző bejegyzésben már volt arról szó, hogy van egy félmacskánk, aki imádja a fotelt. Valamilyen oknál fogva állandóan próbálja kiszaggatni azt. Hogy miért, arra Desmond Morris "Miért csinálja...? A macska" című könyvében leltem meg a választ, melynek tanulságos részleteit osztanám meg az olvasóközönséggel, főként a macskakedvelő, vagy -tartókkal.

Miért szaggatja ki a macska kedvenc fotelünk huzatát?

E kérdésre rendszerint az a válasz, hogy élesíti a karmát. Igaz, de nem úgy, ahogyan a legtöbben gondolnák. A közhiedelem szerint a macska akképpen feni meg tompa karmait, mint a hentes az életlen kést. A valóságban azonban lehántja karmairól az elöregedett, kopott szaruréteget, s kibontja alóla vadonatúj, villogó fegyvereit. Inkább a kígyó vedléséhez, semmint egy konyhakés élezéséhez hasonlítható a folyamat. [...] Hátsó lábaival nem végez ilyen erőteljes "fenőmozdulatokat" a macska, hanem a fogával hántja le a karmok vásott burkát.

A mancs edzésének fontos szerepe van a karmok behúzását és kimeresztését végző szerv erősítésében is, ami elengedhetetlen a macska számára a zsákmányszerzéshez, a párviadalhoz és a mászáshoz.

A harmadik szerep, amelyre kevesen gondolnánk, a fotel megjelölése. Az állat mellső talpvánkosaiban illatmirigyek találhatók, melyeket a macska erősen a tépdesett huzathoz dörzsöl. A ritmikus fenőmozdulatok – bal mancs, jobb mancs – illatanyagot préselnek a szövet felületére, és be is dörgölik, mintegy a macska névjegyével látva el a bútort. Ezzel magyarázható, miért éppen kedvenc fotelünket részesíti előnyben az állat. Reagál a gazda testének kipárolgására, s hozzáteszi a magáét.


A könyv egyébként igen érdekes és ugyanakkor szórakoztató, sok mindent megtudhatunk belőle a macskákról. Letölthető ide kattintva

Grizzli dobálja magát

2011. július 25., hétfő

Macska féltulajdonban

Van egy éjjeli macskánk.

Őt úgy kell elképzelni, hogy napközben soha nem lehet látni, valahol (valakinél, talán az igazi gazdájánál) eltölti az idejét, de amint beesteledik és meghallja, hogy kint matatunk az udvaron, megjelenik. Hangos nyávogással adja a tudtunkra, hogy akkor hajlandó maradni, ha valami kis ételféleséget szolgálunk fel neki. Macska módjára technikás: a felvágottat elfogyasztja, a lejárt tepertőt csak úgy fogheggyel kóstolgatja, illetve a vonult szendvicsekből is képes a zsömle vajas felének a vajas rétegét leszedegetni.

Ha nem kap kaját, akkor aznapra nincs dolgunk egymással, tovább áll.

Amikor kap kaját és belakmározik, akkor természetesen engedi, hogy őmacskaságát kényeztessük egy kicsit. Helyet foglal egy régi fotelben, ami számára teljesen természetes. Tesz két-három kört, mire elhelyezkedik. Kicsit aggatja a körmét a fotel viseltes szövetébe. Ez láthatón tetszik neki. Nyújtózkodik (kétszer akkora lesz, mint egyébként) és hozzáfog dorombolni, ezzel is jelezve, hogy el lehet kezdeni a simogatást. Mindezt olyan aranyosan csinálja, persze, hogy nem lehet neki ellenállni. Amikor úgy érezte, elég volt, játszik még egy kicsit a biciklipedállal, utána pedig szintén a fotelben összegömbölyödik és jelzi: jó éjszakát. (Nem számít, hogy esetleg a fotelben ülök, annyi helyet mindig talál, hogy mögém, mellém, akárhova felugorjon, és addig fészkelődik, hogy én unom meg és adom vissza neki a birodalmát.)

Elneveztük Grizzlinek. :) Teliholdkor készült róla az alábbi kisfilm:

2011. július 22., péntek

Diplomaosztón jártunk

Nem mondom, hogy szikrázó napsütés volt, amikor elindultunk a mátkámmal Nemzetünk Fővárosába, de azért nem volt rossz idő. Ma volt a napja, hogy mi, akik az Óbudai Egyetemen teljesítettük a mérnök-tanárhoz szükséges követelményeket, diplomát (vagy nyelvvizsga híján: igazolást) kapjunk arról, hogy bizony mestertanárrá avanzsáltunk.

Az útról nem sokat írnék, csak annyit, hogy volt kontraszt az öltözékünk és a szerelvény esztétikája között. Ezt meg kell hagyni. Mindig hülyén érzem magam díszmagyarban a vonaton: aképp érzem, hogy én bizony túlöltöztem az itt való utazásra. De hát csóró a magyar, a Népszínház utcában meg olyan nehezen lehet parkolni, így aztán kénytelen-kelletlen vonattal mentünk.

Na, amikor aztán beértünk a Nyugati Pályaudvar szemet gyönyörködtető placcára, már esett. Na nem annyira, hogy a fedett részben is szokás szerint álljon a víz, csak éppen szemerkélt. Becaplattunk az oskollába, mert 13 óráig alá kellett írni valamiféle átvételi papirost. Vagyis az előzetes tájékoztatás alapján én ebben hittem, de kiderült, semmiféle papirost nem kell aláírni, így gyakorlatilag 2 órával később is ráértünk volna jönni. Azonban a két óra várakozás a teljesen üres épületben, ahol csak az ütvefúró és valami idegtépő véső hangja hallatszott a felújítás hevében, oly' gyorsan elröppent!

Hamarosan megérkeztek a pajtások, akik közül bizony sokat nem is ismertem, sokuk pedig, akiknek itt kellett volna lennie, nem jöttek el erre a jeles eseményre. Hogy ők döntöttek-e jobban, nem tudom: annyi bizonyos, hogy az egész ceremónia Himnuszostul-Szózatostul nem tartott 25 percnél tovább. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én előolvashattam a mérnöktanári eskü szövegét, amit a többiek mondtak utánam. Ez mondjuk tetszett, de nem tudtam olyan lassan olvasni és mondani, hogy legalább fél óra legyen a diplomaosztó.

Az osztás maga jó volt, eleinte azokat is tapsoltuk, akik nem jöttek el, később nem. Páran ásítottak, nekünk viszont, akik átvehettük a dokumentumot (ki-ki, amit megérdemelt) igazán jól esett, hogy végre-valahára idáig is eljutottunk.

Átvettem, enyém!

Hazafelé hol esett (amikor felszálltunk a vonatra és amikor átszálltunk), hol nem. Viszont cserébe kaptunk egy szép nagy szivárványt az égiektől, amit nem győztünk csodálni a retkes vonatablakon keresztül.

Retkes szivárvány

Így ért véget a mai napunk és így zárult egyetemi továbbképzésem. Jól éreztem magam az elmúlt két évben a megpróbáltatások ellenére is. Ahogy mondani szokták: csak a szépre emlékezem. :)

2011. július 19., kedd

Billentyűzetes Androidosok

Való igaz, hogy az új Androidos mobilok csodaszépek: gyönyörűen csillognak és gyűjtik az ujjlenyomatokat, ahogy a felhasználó megpróbálja munkára bírni őket. Egy LG Optimust tapogattam végig nemrég, jó, jó, de a billentyűzet nagyon hiányzik róla.

Gyakorlatilag minden szolgáltató kínálatát ellepték az érintőkijelzős telefonok, azonban mára már valami változás is látszik ezen a téren. Talán a gyártók is érzik, hogy csupán érintőképernyővel – hiába működik a készülék tökéletesen – nem lehet normálisan gépelni. Akármennyire is javítják a szavak felismerésének algoritmusát, akkor sem lehet normális, főként hosszabb szövegbevitelre alkalmazni a telefonokat. Hiába van az Android Marketben Blogger kliens, egy ehhez hasonló blogbejegyzés megírása ötször annyi időbe kerül, mint billentyűzeten.

Dicséretes, hogy egyre több márka jelentkezik billentyűzetes Androidos telefonnal, ami számomra mindig is az érdeklődés középpontjában volt. Ma már nem megy ritkaságszámba a QWERTY (sőt, magyar területen a QWERTZ) billentyűzetkiosztás sem. Igazából három telefon van, amiből válogatnék, ha anyagi lehetőségeim engednék (ebből mondjuk az egyik kakukktojás):

1. Sony Ericsson Xperia Mini Pro
Ez az X10 Mini Pro utódjaként beharangozott készülék egy, az X10 Mini Pro-nál magasabb felbontású kijelzőt és jobb funkcionalitást kapott. Egyedüli problémája, hogy állandóan csúsztatni kell szét és gyakorlatilag csak elforgatva lehet rajta gépelni.



2. HTC ChaCha
Ez az egyébként Facebookra kihegyezett készülék (amely funkció engem pont nem érdekel) nagyon kellemes szögben van "megtörve", jól lehet rajta gépelni, tesztek szerint igazán jól sikerült a billentyűzete és villámgyors szövegbevitelt tesz lehetővé. Természetesen érintőképernyővel szerelt, Androidot futtató készülékről van szó.



3. Sony Ericsson TXT
No, ő ugyan a bejegyzés címének ellentmondóan nem Androidos, viszont ennek ellenére Wi-Fi kapcsolattal ellátott, működik rajta a GTalk és remek billentyűzete van, amivel szintén csak gyors szövegbevitel valósítható meg. Talán zárt rendszere miatt kissé alacsonyabb árszegmensben indul, mint a másik két készülék.



Leginkább az utolsó kettő felé kacsintgatok. A HTC ChaCha kapható már, Telenornál Okostarifa 180-nal 37.990 Forintba kerül, Djuice számlásan 48.990 Ft. A másik kettőt még nem láttam a hazai szolgáltatóknál. (A TXT nagyon új, szerintem hivatalosan még meg sem jelent.)

Egy a lényeg: jó irányba haladunk. Felsejlik előttünk egy szebb jövő, amikor a telefonok billentyűzettel együtt érkeznek, hogy ne a kijelzőn kelljen bénázni egy-egy e-mail vagy SMS megírásához. Kicsit kivárunk, bővül a választék, csökkennek az árak, karácsonykor pedig telefont váltunk!

2011. július 15., péntek

Gizel nénéd álma

Idestova mán nëgyedik éve mesélëm Nekëd, hogy mik történnek velem ë, azon csodákozok, hogy még elgyugod az orcád hozzám, oszt’ érdeklődöl. Mondok Nékëd most is ollyat, lelkëm, hogy mënten nyulat fogol, ahogy mëghallod.

Az egész onnat indútt, hogy tënnap igën kihajtottam magamot, mer’ a Fángli mëffogott valami fírget, oszt’ egész áló nap aztat szaggatta széjjelfele. Node kánikula van, ollyanyira kezdëtt mán pudvásonnyi, büdösönnyi, hogy mondom mos’mán csak elővëszëm a lécët. Na, el akarom vënni a Fángli elejbűl a fírget, nem engedi. Fél óráig hajkuráttam az udvarba, amikor osztan ollyan szögbe kerűtt, hogy igëncsak rá tudtam vágni a girincire, csëndbe maratt rögtön, elhajította a mocskot. Ki is vágtam a ganajra. Te én annyira elfárattam, hogy űztem az ebët a napon, hogy mondom nyútóckodok kicsit, amúgy is legnagyobb meleg van, locsolni së lëhet, sëmmitsë.

Elég a’hhozzá, hogy bëkucorodtam a pamlagra, mingyán ámodni is keztem. Onnat sorolom, ahunnat tudom. A fijam ótójába ültünk befele, mer’ valami rëttenet nagy vigasság vót az uccájukba, pegyig alig van ház is, mindëggy. Aztat nekëd mëmmondani nem tudom, hogy mi vót ott, annyi viszont szentigaz, hogy a fijamnak valami nagy ótója vót, hatalmas. Fétem beleűnyi. Puszli vót rajtam, mer’ ahogy beűtünk mëg mán tél lëtt. Fázott a bűröm igëncsak. Na, indíjja a fijam az ótót, mondom ahogy szoktam: Jézus segíjj, toljad te jány! Mëgindútunk srévizavé az uccán, lëëë-fëël, mint a bolond, úgy vezette a fijam az ótót, mondom neki cëcok lëssz, hanem vigyázol, te nagy bolond. De mán akkor bizony maga a sátán űtt a volánná, retkës sárga fogaji vóttak neki, úgy vicsorgot rám. Én ëggyet gondoltam, oszt kiugrottam az ótóbul.

Egészen az oskolláig gurúttam, be a Somlai Ödön számtantanár órájára. Somlai nagy embër vótt, minden óráját úgy fejezte be, hogy „ajjadzót, ganajat embërëk” – eztet monta. Ezzel utalt vóna arra a maga móggyán, hogy szëggyük fël a szëmetët magunk körű. Na, ëccër szólít éngem, akkor mán bizony tuttam, hogy nékëm itten felelnëm këll számtanbú. Fëltëtt ëggy kérdést, hogy tunnám-ë rá mëmmondani a választ, én, a Gizël? Mondom néki, nëharaguggyon mëg tanárúr, nem tudom rája a választ. Nem tudod? – kérdëzi tüllem fënnhangon, cvikkërjit fëlráncsa a szemire. Oszt’ az összes a padba’ ottan nevet rajtam, rëttenet elszégyëlltem magam. Zsoldos Pirók annyira vonyított röhögtibe, hogy kiesëtt a szájábú a Szimfónia, de Somlai rá nem szótt vóna, hogy në cigarëttázz’ – én eltörtem vón’ a kezit. Mëg is nyilott a főd alattam, hirtelennyibe zuhannyi keztem lëfele valami hatalmas ásott gödörbe.

De mán hogy hogy mëg mint kerűtem a sekrestyéshë, nem tudom. Azt tudom, hogy hatalmas asztal vót, merejű mindën zsannamanna rajta, oszt’ mán ëttem is ott valakikkel, én nem tudom. Azt tudom, hogy vót tőtött jércemelly, azt nagyon ëttem, mëg valami sütemény vót, ami legjobban arra hasonlított, amit ëccër a mënyem sütött (ez azelőtt vótt, hogy mëgkóstolta vóna a mosószódát a bestye, mer’ azóta nem süt). Ahogy ottan táplákozok, mongyák befele nagy ëlánnal, hogy tisztëlt publikkum, ígymëgúgy, akkor mán cirkuszba vóttam, oszt’ látom, hogy gyön bëfele a manézsba a Dezső. Ë, mondok, hát mi lëssz itt? Amárú mëg az árnyékos részbe, ami ollyan vót, akkar az ámbitus ajja nállam, ottan vótt a Lukács. Lëfőttem hirtelennyibe, akkar a fekete, ezëk mëg dobáták magokrúl lëfele a lajbit, csak a fecske alsó maratt rajtok. Ordítottak mán ott mellettem. Ëggyik ódalon ült mellettem a Tërka, fëlravatalozva, heee, másik ódalamon mëg az onokám vótt, de nem ösmert mëg. Nyakon is vágtam. Akkor mán mëgösmert.

Na, ëccër csak oszt csënd lëtt, akkar a kriptába. Ezëk ott a fürészporba taktikailag mëgközelítették ëgymást. Lestem, mi lëszëssz. Kerűgették ëgymást, morogtak, akkar a kutyák. Ëccër csak ölre mëntek. Böstörögtek këgyetlenűl, míg az orrok vére is elerett. Lukács maj’nem kéccër akkora vótt, mint az uram, de oszt’ az uram mëllátott engëmet az első sorba, a nézőserëgbe, oszt’ mënten mëgtáltosodott! Úgy hagyta helybe a Lukácsot, hogy fëlhördűtt a tömeg. Rëttenetes ordítás lëtt. Hallottam, hogy a Dezső mondani akar nekëm valamit a fűríszgípjivel kapcsolatba. Nem értëttem, mondom neki, hangosabban mongyad, Dezső, fél fülemre süket vagyok, mintha nem tunnád. Ordít torkaszakattábú valamit, de nem értëttem mëg, elsodorta a tömeg, oszt’ ëccër csak mindënki eltűnt, én mëg a Zelenákék udvarjába vóttam. Látom, hogy gyönnek-mënnek ottan, hát mondom a Zelenákgyerëknek, hee, hogy kerűlök én ide? De mint aki süket, mint aki vak. Mëg nem látott, mëg nem hallott. Ollyan feje vót, mint a valóságba, az a bestyiállis, hogy rájanézel, oszt’ mingyán kinézed belüle, hogy ëggy bödöny zsíré eladná az annyát is, ha aszondanák. Azt láttam, hogy tajicskába tolnak valamiket lëfele a pincébe. Aszittem betonoznak, mer’ a kuslim nékűl igëncsak gyéren látok még ámomba is, de oszt he, kíváncsi vóttam, mëgnéztem közelrűl. Uram në hagyj el, hát ëggy csomó Tërka-féle Fánglikutyát hortak lëfele a pincébe. Ollyan kutyaszag vótt, hogy bëtömődött tüle az orrom. Rëttenet, he! Maj’ mëgpusztútam, annyira bántotta az orromat a Fángliszag.

Ekkor oszt fëlriattam. Ami ezután gyött, kicsit elmosódik, mer’ a vércukrom nem vótt a mëgfelëlő szinten. Azt látom ugyanis, hogy a Fángli hátsó két lába áll kifele a komrábú, oszt’ ű maga mëg igëncsak këllemesen falatozik. Hát nem kinyítt a hátsó ajtó, bëgyött a jószág, amég humtam, oszt’ mind kiëtte a fërdinándot a helyirű? Hogyazanyádszencségit, mondom, rögvest hozzája vágtam ëggy vázát, de féremënt. A Fángli idegre vëtte a dógot, oszt’ úgy takarodott kifele, mëg úgy elbújt, hogy két napig hírit së hallottam a rihës dögnek. Ënni së gyött elé, mongyuk ezën nem csodákozok a kilo fërdinánd után. Rëttenet mëgmérgesëttem, maj’nem mëgëtte az összes tésztát a dög, letközelebb benne hagyom a lerbe.

Eztet ámottam össze, gyerëkëm. Én nem tudom, de mondom majd a doktornak, hogy énnekëm írja vissza a Gektizált, mer’ attú legalább normálisakat ámottam. Ettű az újtú (nevit së tudom) mëg tejjesen féremënëk mán.

Në lëgyetëk ébren hajnalig, aluggyatok el időbe, pihennyetëk sokat a nyáro’! Csókol bennetëket,

Gizël

2011. július 13., szerda

Hétvége a Tisza mellett

A hétvégénket szülőfalumban töltöttük. Mindig izgalmas ide menni, mert ugyan faluhelyen túlzottan sok változás nem történik, az utazás öröme, a készülődés mindig felvillanyoz. Kedvesem szerint olyan hozzánk hazautazni, mintha csak kirándulni mennénk. Főként azért, mert keresztül kell menni a Tiszán és ezt komppal szoktuk megtenni, egészen pontosan itt. A tiszai levegő, a kompon töltött idő hangulata még így sokadjára is élményszámba megy nálunk.

Szombaton a rekkenő hőségben meglátogattuk a Tisza-partot is, régen mentünk már le (ahogy mamám mondta régen) "a Tisza alá". Kicsit fentebb volt a víz, mint amikor átjöttünk a komppal, és ez vasárnapra még inkább emelkedett. Nagyon jó volt a parton sétálni, hallgatni a madarakat a gigantikus méretű fák alatt és elbújni a perzselő nap elől ezek árnyékában. A víz semmit sem változott: emlékszem, hogy gyerekkoromban is ugyanez az agyagszínű folyam volt az, amit Tiszának neveztünk. Rövid életemből kimaradt a benne való fürdőzés, amit – hozzá kell tenni – egyáltalán nem bánok. Mint ahogy azt sem, hogy a szúnyogokból most valahogy jóval kevesebb volt, mint ahogy az ilyen tájban megszokott.

Hogy milyen a hangulat a parton és a kompon, azt nem tudom leírni. Azt sem, hogy mi benne a jó. Viszont összeraktam egy alig 3 perces videót, amiből talán egy kicsit jobban átjön, hogy miről is beszélek. Jó szórakozást!


2011. július 8., péntek

Kipróbáltuk: SONY DCR-SX50

Szerkesztőségünkben járt a SONY DCR-SX50 típusjelű kézikamerája, így egy rövid teszt erejéig bemutatjuk a készülék tudását. Alapvetően nem HD, hanem SD felbontású (720×576 pixel) kameráról van szó, ami ugyan már nem egy jövőbe mutató technológia, mégis a vékonyabb pénztárcával rendelkező, vagy éppen a nem filmstúdió-igényességű, a DVD minőségével megelégedő vásárlóknak tökéletes választás lehet a nyaralások, születésnapok vagy az otthon eseményeinek megörökítéséhez.


Mi van a dobozban?
A Sony nem bánik túlzottan bőkezűen a készülékhez adott kiegészítőkkel: a dobozban mindössze a súly nagy részét nyomó, a világ összes élő és halott nyelvén íródott 5 darab használati utasítás-könyvecske van , maga a kamera, egy akkumulátor, kiegészítőkről (pl. külső, a kamerához csatlakoztatható íróról, memóriakártyáról) szóló angol nyelvű tájékoztatók, egy szoftvereket tartalmazó CD, töltő, USB-adatkábel és egy RCA-kábel, amivel a kamerát televízióhoz csatlakoztathatjuk. Memóriakártyát nem kapunk, de ezt nem fogjuk bánni: a kamerában alapkiépítésben van 16 gigabájt belső memória, ami legjobb minőségű (9 mpbs) felvétel esetén kb. 4 órányi, legrosszabb minőségű (3mpbs) felvétel esetén kb. 11 órányi film felvételét teszi lehetővé, de természetesen, ha ez nem elég, Memory Stick Pro Duo kártyával bővíthetünk.

Első benyomás
A legelső benyomás amikor a kamerát kézbe vesszük, hogy átvertek bennünket: ez egy játékkamera! Működő eszköz nem lehet ilyen kicsi és ilyen könnyű. Aztán rájövünk, hogy de: mivel nincs benne sem merevlemez, se semmi, ami igazából a súlyt nyomná, ez ennyi mindössze. Való igaz, hogy nem fog izomlázat okozni a készülék használata, mivel az (akkumulátor nélkül) 201 gramm, de akkumulátorral is mindössze 242 grammot nyom. Hihetetlen pici a készülék, az ember kezében könnyen elveszik. Ez előny és hátrány egyben: a kép nagyobb zoomtartománynál rendkívüli módon remeg, még a beépített képstabilizátor ellenére is.

Amiért szerettük
Ha már a zoomtartományt említettük, nos: nem kicsi. 60×-os optikai (!) zoomot kapunk, amivel igencsak könnyen győzhetők le a távolságok, viszont nem árt egy jó állvány (szabványos állványmenet van a kamera alján), amire a kamerát elhelyezzük, mert 60×-os zoomnál már gyakorlatilag nincs az a stabil kéz, ami elfogadható képet képes készíteni: a legkisebb mozdulatra hatalmasakat ugrik a kép, de ez persze így teljesen normális. A beépített stabilizátorral én nem voltam megelégedve: a nálunk járt JVC GZ-MG20 sokkal jobban teljesített e téren. A 60×-os zoomot talán úgy a legkönnyebb elképzelni, ha mindezt egy videóval demonstrálom, hát íme:


A videó minősége nem tükrözi a kamera képességeit,
az erős tömörítés a Bloggerre töltött videók sajátossága


Ezen túlmenően szuperül teljesít az érintőképernyős kijelző is: a beállítások főként a videózáshoz sokat nem értő, egyszerű kezelhetőséget kereső felhasználókhoz vannak igazítva. A kijelzőt ujjal tapogatva azon vészesen szaporodnak az ujjlenyomatok, de annak képe meg erős napfényben is jól látszik. A menük nincsenek túlbonyolítva, kézikönyv nélkül is pár óra használat után minden funkció jól kiismerhető a kamerán. A rögzítés gyorsan elkezdhető: beállítástól függ, de az LCD-kijelző kinyitása egyben be is kapcsolja a kamerát, a kijelző kinyitásától számított 3 másodpercen belül már mehet is a felvétel. A zoom motor annyira halk, hogy normális környezetben (pl. egy szobában) abszolút nem hallani, hogy dolgozik. Előnyös, hogy alapértelmezés szerint 16:9 képarányú videókat készít a kamera és a kijelző is ilyen arányú, így nem kell megnyújtva néznünk mindent, amit fel szeretnénk venni. Tetszetős még, hogy egy feltöltéssel a gyári, 500 mAh-s akkumulátorral 2 órányi videót tudunk felvenni.

Amiért nem szerettük
Annak ellenére, hogy Carl-Zeiss objektív van a kis gépbe építve, 60×-os zoomnál elképesztően nagy a kromatikus aberráció (amint láttuk, a sötét és világos részek közötti lila vonal), de ekkora közelítésnél egyébként is minden tárgy meglilul és homályossá válik, mintha párás üvegen néznénk keresztül. Éppen ezért nem célszerű a teljesen tartomány kihasználása, bár hozzá kell tenni, hogy hétköznapi környezetben ekkora közelítésre nincs is szükség.

A Sony nekem nem tetsző módon oldotta meg az USB-kábel kérdését, mivel azt csak a kijelzőt kinyitva lehet a kamerához csatlakoztatni. Persze ennek az is az oka, hogy az USB-kábel csatlakoztatása itt nem csak adatátvitelt jelenthet, hanem lehetőség van a hozzáadott kiegészítők, szoftverek segítségével előre meghatározott műveleteket végezni – pl. lemezre írni a kamerán tárolt jeleneteket, mindenféle vágás és utómunka nélkül. Az USB-funkció kiválasztása az LCD-kijelzőn keresztül történik, ami becsukott állapotban igencsak nehézkes lenne.

Az érintőképernyő: a kamera magyarul is tud


USB-csatlakozás

Összegzés
Mindent összevetve egy remek, tényleg csak hobbi célokra szolgáló kamerával van dolgunk, amit a videózás utómunkájával keveset foglalkozó felhasználók számára épített a Sony. Ezen paramétereivel, DVD-minőségű felvételi képességeivel és 78.000 Ft-os árával a DCR-SX50 jó választás lehet minden, a videózással most ismerkedő felhasználónak, de a felvett anyagokat természetesen kellő utómunkával akár félprofi minőségű filmmé is konvertálhatjuk, ennek már csak a kreativitásunk szab határt.

Tesztvideó
Cikkünk végére még befér egy másfél perces tesztvideó "Lakókörnyezetünk szépségei" címmel, ami a kamera helytállását mutatja a különböző, változó fényviszonyok között. Jó szórakozást!


2011. július 7., csütörtök

Átadták az elkerülőt

Tegnap adták át a forgalomnak a 4-es számú főút Kisújszállást elkerülő szakaszát, így a "négyes" immáron nem halad keresztül szeretett kisvárosunkon, Kisújszálláson, hanem elkerüli azt.

Elkerüli

Így aztán kiestünk a nemzetközi vérkeringésből, elfogytak a román kamionok és személyautók, az olaszok sem jönnek már olyan gyakran és érezhetően kisebb lett a forgalom a városban. A közeli városokba autózva is észrevehető, hogy kisebb a forgalom. Éjszaka fülelve a zaj is elviselhetőbb.

Hogy előny vagy hátrány ez nekünk? Lesznek vállalkozások, amik bizonyosan bezárnak az átmenő forgalom hiánya miatt egy idő után, de ha a lakosságot, a tisztább levegőt, a zajmentességet nézem, akkor mi, lakók, talán profitálhatunk ebből a dologból.

Az átadás elég sokat csúszott. Ez év februárjában építési hiányosságok miatt nem vette át a beruházó az elkerülő szakaszt, mivel azon kopott volt az útburkolat, sérült volt a szalagkorlát, nem volt megfelelő a vízelvezetés. A (nettó) hatmilliárd forintból megépült 11 kilométeres szakasz építéséhez még 2009 szeptemberében kezdtek hozzá, a kétszer egysávos útszakasz a majdani M4-es autópálya részeként készült el - írta a hirado.hu tegnap.

2011. július 4., hétfő

Chrome vagy Firefox?

Nagy a dilemma.

Be kell látni, hogy a Firefox 4 egy hihetetlenül erőforrásigényes alkalmazás lett, ami porig rombolta bennem a Firefox-ról a 3.x verziókkal kialakult képet. A memóriafoglalása is horribilis pár oldal betöltése után, és ezen nem sokat javított a Firefox 5 megjelenése sem. Felmerült bennem egy operációs rendszer újratelepítés után, hogy elsődleges böngészőként a Google Chrome-ot fogom használni, ami valóban egy letisztult, sallangoktól mentes böngésző még mindig, így a 12-es verzió esetében is. Egész nyáron tesztelni fogom.

Valóban jó a Chrome puritánsága a Firefox után? Azt kell mondjam: igen. Bár eleinte nagyon hiányoznak a különböző kiegészítők (főleg a gesztúrák, amelyek segítségével az egér jobb gombját lenyomva és úgy rajzolva tudunk különböző funkciókat megvalósítani az eszköztár nyomkodása helyett időközben rájöttem, hogy vannak gesztúrák, meg számos más kiegészítő, szóval ezt visszavonom), azonban ezt pár nap alatt teljesen meg lehet szokni. Főleg talán azért is, mert a Firefox frissítési ütemének és a havonta megjelenő új verzióknak köszönhetően a kiegészítők pár napig (néha egy hétig) nem kompatibilisek az új verzióval, viszont dicséretes, hogy ezeket a Firefox automatikusan ellenőrzi, és amikor újra elérhető a megfelelő verzió, automatikusan bekapcsolja azt.

Ránézésre semmi sincs a Chrome-ban: amikor elindul, láthatunk egy vissza, egy előre, egy frissítés gombot, egy címsort, meg egy villáskulcsot, ami alatt a beállítások lapulnak. Itt véget is ér a dolog, legalábbis ami a küllemet illeti. Nincsen a Firefoxban megszokott könyvjelző-sáv, de ezt természetesen a beállításoknál külön bekapcsolhatjuk. Ami hátrány, hogy nekem többszöri próbálkozásra sem importálta át a Firefox-ból a könyvjelzőket, azokat úgy kellett egyesével beírnom. (Szerencsére nem volt belőle sok.) Ha nem lennék olyan kényelmes, nem is kellene a könyvjelző-sáv, hiszen a címsorba a keresett oldal pár betűjét beírva automatikusan jönnek a találatok, így a gyakran látogatott oldalakat egy billentyű lenyomásával már tölthetjük is be. Ügyes megoldás.

Egyelőre tehát tesztelés alatt áll az "új böngésző", megkapta a számítógépemen az alapértelmezett internetböngésző státuszt. Talán csak az újdonsága miatt, talán csak a letisztult, egyszerű felület miatt sokkalta gyorsabbnak tűnik a Firefoxnál, kényelmes használni. Ami rendkívül pozitív, hogy bárhol egy linkre kattintok (pl. e-mailben, alkalmazásokban) már töltődik is a böngésző, kevesebb, mint egy másodperc alatt megjelenik, sokszor az oldallal együtt (ez persze sávszélesség-függő dolog is). Ahogy egy cimbora fogalmazott: tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés. És valóban. A Google Chrome-ot ezzel lehet a legjobban jellemezni.


Chrome-ra fel!

2011. július 1., péntek

Minősítése: kiváló

Örömmel értesítem a Tisztelt Olvasóközösséget, hogy a tegnapi napon sikeresen vettem az akadályokat és egy bravúros vizsgával tettem pontot egyetemi tanulmányaim végére.

Az egész ott kezdődött, hogy előző este már kínomban röhögtem mindenen, illetve lefeküdtünk mi olyan 21 óra felé, hogy majd jól kialusszuk magunkat, hiszen másnap, a Nagy Vizsga napján hajnali 3 órakor kellett hogy ébredjünk felfelé. Na, ennek eredményeképpen este 11 órakor még a plafont bámultam és már majdnem unatkoztam is, amikor zenekedvelő szomszédom hozzáfogott gitározni. Rázendített a bestye, de igazából inkább csak akkord-lefogási kísérlet volt ez, bár így éjfél közeledtével nem kimondottan tudtam ezt tolerálni. Ugyanakkor tubázni is szokott, szóval szerencsésnek is érezhetem magam. Aztán végül is elaludtam: hogy ennek hatására, vagy valami más közbenjáró ok miatt, nem tudom.

Már éppen kezdtem mélyen aludni, amikor megszólalt az ébresztőóra. Nosza, rögvest eltelt egy negyed óra, mire kipattantam az ágyból. Gyors reggeli (amit az én Tubicám készített el, mert volt olyan rendes, hogy felkelt velem megmérettetésem napján), aztán irány az állomás. 4:32-kor jött a vonat, átszállás Szolnokon, utazás tovább, időben megérkeztem. Szitáló eső, de a frizura még mindig tart. Villamos, 4 megálló, leszálltam, be a suliba.

A vizsga megnyitója 8 órakor volt, ez gyakorlatilag abszolút formális, 1 perces duma, ami a legszükségesebb információkra szorítkozott: köszöntésre és a vizsgázók sorrendjére. Éppen kiszorultam a bent maradók listájából, így a folyosón ettem meg több, nagyobb kiszerelésű ideget, mire sorra kerültem. A tételeket jól ismertem, nem szerettem volna húzni a 3-as, 11-es, 13-as, 16-os tételeket. A többi jöhetett! Mondhatni egyáltalán nem lepődtem meg, amikor huszáros mozdulattal a 13-as tételt rántottam ki a pakliból. A tétel címe, mintegy elrenttentésképpen: a szakképzés-pedagógiai kutatások sajátosságai. Itt aztán mindenféle statisztikai módszerről lehet beszélni, vég nélkül. A probléma csak annyi, hogy ezek tőlem nagyon messze állnak, így aztán egy általános képet tudtam nyújtani csak a témakörről, ámbár úgy sejtettem, az itt nem lesz elég.

A tételből való felelést megelőzte a szakdolgozat és a portfólió védése. Azt mondhatom, hogy brillíroztam, de annyira, hogy a portfólió védésére szolgáló, egyébként igencsak remek prezentációt már be sem kellett mutatnom a szakdolgozat védése után (vagy csak annyira rossz voltam, hogy nem akarták látni, bár a későbbi eredmények nem ezt mutatják). A védést követően rögvest A Székbe ültem, ahol számot kellett adnom rettegett 13-as tételbeli tudásomról. No, el is kezdtem én mondani fluenciálissan, de akkor váratlanul érkezett a kérdés:

– Kitől tanulta maga ezt?

Rögtön csendben maradtam! Elkerekedett a szemem, mint a pincsinek, és még az is megfordult a fejemben, hogy talán nem a jó úton járok a tételben foglaltak ismertetésében. Aztán viszont ezt a feltevést elvetettem és beárultam egyetemi tanáromat, aki a szóban forgó ismereteket oktatta, mindamellett szintén a vizsgabizottságban ült.

– Remek, folytassa csak.

Így hát folytattam, de hamar megunták és rá kellett térnem a tétel végére. Na, ott sem engedtek kibeszélni, hanem kaptam egy, a tételhez egyáltalán nem kapcsolódó, ravasz kérdést.

– Ki a kedvenc pszichológusa?

Egy mérnöktanári záróvizsgán azért nem illik azt mondani, hogy "senki", vagy hogy "nincs ilyen", mert egy nevet úgyis ki kell, hogy húzzanak az emberből. Hát én azt mondtam:

– Rasmussen.

Azért ő, egyébként, mert éppen tegnap, az előadásvázlatok átolvasása közben róla elolvastam egy fél oldalt is. Ezt követően már jött is a szinte kötelező kérdés:

– És miért ő?

Erre azt találtam mondani, hogy azért, mert a Pszichológia II. vizsgán (amit éppen a vizsgáztató tanár tanított) a munkásságához kapcsolódó Rasmussen-modell felrajzolására 10 pontot kaptam, ezáltal négyes lett a vizsgaeredményem. Amikor kimondtam ezt, már meg is bántam, mert ez újabb kérdést vont maga után, miután a röhögés elült:

– Mert miről szól ez a Rasmussen-modell?

No, erről már olyan nagyon sokat nem tudtam mondani, csak annyit, hogy nagyon régen volt már ez a Pszichológia II. vizsga, én meg olyan feledékeny vagyok, de ember-gép kapcsolat, hierarchia, ilyen kulcsszavakat nyögtem. A vizsgáztató (látva a szenvedésemet) megjegyezte:

– Hagyjuk ezt, ez csak amolyan kínzó kérdés akart lenni. Köszönöm szépen.

Ezzel ért véget a vizsgám.

Eltelt egy-másfél óra, mire az eredményhirdetés következett. Itt én személyesen meg lettem dicsérve egy másik kollégámmal együtt, mint "kiemelkedő eredményt elérő kollégák". Lényeg, hogy a portfólióm, a szakdolgozatom, a védésem, a szóbeli feleletem és egyáltalán minden, amire jegyet lehet adni, ötös lett, így egy kiváló minősítésű diplomával zárom tanulmányaimat.

Hamar eltelt ez a két év, azt mondhatom. Nagyon jó volt a végjáték, jobban végződött a nap, mint gondoltam, pedig hazafelé a vonaton két embert is lefogtak a rendőrök Ceglédnél... de ez már egy másik történet.