Oldalak

2009. április 28., kedd

Mindenki másképp csinálja

Az iskolai írott anyagok sokszorosítása bizony rendkívül környezetszennyező és költséges dolog. A tananyagokat ki kell nyomtatni, azokat le kell fénymásolni, használat után pedig úgyis a kukába kerül az összes. Nincs ez másképp a röpdolgozatokkal, vagy a témazáró dolgozatokkal sem. Ez utóbbinál csak annyi a különbség, hogy azt egy évig hagyjuk porosodni az asztalfiában, mielőtt végképp bezúznánk őket, vagy rituális nyár esti szalonnasütésekkor vennénk tőlük végső búcsút, gyújtós formájában.

Én személy szerint utálok fénymásolni. Ez bizonyára abból ered, hogy bár sok fénymásolóval találkoztam már életemben, valahogy soha nem volt szerencsém olyan példányhoz, amelyik negyed évnél tovább bírta volna mindenféle szervizelés nélkül. És persze mindig akkor romlanak el, amikor a legjobban kellenének. Hozzá kell tenni azt is, hogy ezek az általam ismert fénymásolók azért kapták is a terhelést rendesen. A suliban is ritka az olyan pillanat, amikor nem dolgoznak a masinák.

De nem nálam!

Én magam az elektronikus dokumentumkezelést helyezem előtérbe már egy ideje. Az internet és a számítógép elterjedésével a diákok 99%-ának lehetősége van arra, hogy otthon elemezgesse az internetre PDF fájlok formájában feltöltött tananyagokat. Az iskolában egy órai feladatot sem nagyon tudok már másképpen elképzelni: a PDF-fájl tökéletes megoldás arra, hogy mindenféle feladatot a diákok elé tárjunk. Azon túl, hogy így esőerdőket mentek meg a végleges pusztulástól tanévről tanévre, a diákok hozzászoknak a több alkalmazás kezeléséhez. Váltanak a feladatlapra, aztán váltanak az aktuális munkára, esetleg úgy rendezik az ablakokat, hogy mindkét képet lássák – egyszóval jobban hozzászoknak a digitális dokumentumokhoz. Arról nem is beszélve, hogy ezt a fájlt csak egyszer kell előszedni, és egyszer kell feltölteni a megadott, mindenki által elérhető helyre a hálózaton, onnan pedig eléri az összes diák.

A fene modern dokumentumkezelés alól kivételt képeznek az elméleti dolgozatok, amik még mindig papíron íródnak... sajnos.

Persze könnyen beszél az infó szakos, akinek mindig keze ügyében vannak a számítógépek. Be kell vallani, hogy a jelenlegi eszközökkel ezt mondjuk egy matek- vagy egy földrajzórán nehezen lehetne kivitelezni. De az már egy teljesen más téma...

2009. április 27., hétfő

Heti aktuális

Ma játszottam fél órát az Egyetlen-És-Eredeti Prince of Persia-val. DOSBox-szal emulálva is feledhetetlen élmény ez, még akkor is, ha a negyedik pályán meguntam hirtelen az egészet, pedig bennem volt a szilárd törekvés, hogy tovább megyek. (Megyek is egyébként a post megírása után, mert gonosz, nem istenfélő emberek megoldották, hogy billentyűkombinációval is lehessen szintet váltani ebben a több mint 20 éves játékban. És ne teljen az idő sem. Csúnya dolgok ezek, na.)

Na, de miről is akarnék itt ma előadást tartani, Heti aktuális rovatunkban?

Igazából arról akartam írni ma, hogy vajon miért zöld a banklámpák búrája. Ez a keresés azonban legalább annyira bonyolultnak bizonyult, mint az ECDL vizsgák felújított 7. moduljában a keresési feladatok. Ott is kérdeznek olyan dolgokat, hogy égnek áll a hajam tőle. A lényeg, hogy a lámpabúra színére nem kaptam választ egyetlen internetes fórumon sem, viszont jókat röhögtem a gyakorikerdesek.hu véletlenszerűen kidobott kérdésein. :-) (Érdemes egy párat végigkattintani.)

A banklámpára visszakanyarodva: mindez csak onnan jutott eszembe, hogy frissen bemountolt íróasztalunkra egy pontosan ilyet szeretnék. Tetszik a maga aranyszínű, megmunkált szárával, és a ragyogó zöld búrájával. Eleganciát sugároz. Azt hiszem, hamarosan meglepem magam eggyel, és ez alatt fogom az általában rendkívül sikeres elméleti dolgozatokat javítani.

A kedvesem is szokja az új asztalt, jelen pillanatban a Bejeweled Twist-tel játszik. Hadd hozakodjak elő az egyik legjobb eredményével, és fényezzem őt a nagyközönség előtt: 5 perces (Blitz) játékmódban 640625 pontot sikerült elérnie. Aki már játszott a játékkal, az tökéletesen érzi, hogy ez bizony már függőség.


Mit is mondhat még az egyszeri blogger a népnek, azon túl, hogy jelen gazdasági helyzetünkben már-már a teljes lemondást fontolgatja? Sűrű hetünk lesz, azt hiszem, de tele lesz minden jóval. Csillogó szemmel nézek a közeli jövőbe, és elszorul a torkom, barátaim. Főleg ha a telefonomra nézem, és a dugig megtöltött Teendők listáját böngészem... Annyi mindent kellene csinálni, és annyira nincs semmihez sem kedvem.

Így hát... Prince of Persia-ra fel!

2009. április 26., vasárnap

Megszépült a szerkesztőség

Lengyel, magyar – két jó barát. Ezt tartja a mondás, ez azonban még nem ok arra, hogy a Lengyelországból importált, lapraszerelten leszállított asztalegyüttest mintegy 5 óra alatt kelljen hogy összeállítsa egy erre szakosodott taktikai csapat, amelynek vezetője én voltam. (Bár néha a többiek lehurrogtak, hogy ezt vagy azt nem úgy, hanem amúgy kellene csinálni, én mindig átvittem az értelmet, és győztesen kerültem ki a verbális csatározásból.) Mindezen szervezetlenség csak abból eredt, hogy én ugyan felütöttem az összeszerelési utasítást, amiben az első lépés a Przygotowanie elementów volt, de a lengyel kollégák elfelejtettek magyar összeszerelési utasítást mellékelni a bútorhoz, így kénytelenek voltunk az igen informatív rajzokra hagyatkozni. Ezek azonban legalább használhatónak bizonyultak.

A hosszas csavarozás, fiókhegesztés, összeállítás és ragasztás közben a csapat egyik tagja (egy jókedélyű rokongyerek) bejelentette, hogy a bútorokhoz mellékelt ragasztó furcsa módon érdekes ízű. Nem akartam megtudni, hogy honnan tudja, de innentől kezdve minden bútor megmaradt ragasztóját kidobtam a kukába, mégse azon nőjön már fel a gyerek.

Öt órányi munka után a szerkesztőségünk teljesen megváltozott, ím betekintést nyerhetnek most a kedves olvasók:

Előtte

Utána. A blog a bal oldali gépen készül. :-)

2009. április 24., péntek

Vad fruttik: Egy éjszaka bohémiában

Egy ideje már hallgatom az új Vad fruttik albumot, amelynek címe: Egy éjszaka bohémiában. Az előző albumuk is tetszett, várakozással fogtam hát bele az új anyagba, izgatottan nyomtam meg a play gombot, így indítottam el a jelet.

Amennyire furcsa volt eleinte a kissé megújult stílus, olyannyira tetszik most már az egész album, amit nap mint nap szívesen hallgatok. Persze vannak már kedvenc számaim is, de úgy összességében is nagyon egyben van az egész. Az első dal igazán belecsap a lecsóba, és az, valamint az őt követő nóta igazi jazz-es vonalat hordoz. A harmadik szám Kicsit lassabb, de aztán a negyedik, Izabella című dal megadja a pofont a fogyókúra-mániásoknak, úgy igazán. Ezt már vérbeli vadfruttis taktusok követik, amíg el nem érünk a Bús szamba című, nálam perpillanat abszolúte favorit nótához. (Kedvesem szerint tiszta Fiesta.) A szövegírónak innen küldöm elismerésemet: nagyon szuper gondolatokat fogalmazott meg nagyon profi módon, amelyek közel állnak egyébként is vénülő, informatikus-mérnöki fejemhez.

Tisztelettel a hangomban idéznék ebből a dalból két szövegrészletet. Az első gyönyörűen foglalja rímek közé, hogyan válik a zene digitálisan hordozhatóvá, és hogyan lesz újra a digitális adathalmazból lélekre ható hangtenger:

Csak nyomd meg a play gombot – így indítod el a jelet.
Színes drótokon keresztül áramköri elemeket
érint az impulzus elektromos íze,
egyesekből és nullákból áll összefűzve.
Egy érzést modellezni - ez létének értelme.
Lefordítja az üzenetet a gépek nyelvére.
Így lesz digitális a hús-vér románc,
S a hangszóróból kiszabadulva
dallam, ének, tánc.

Szerintem zseniális. Legalább annyira, mint az alábbi pár sor:

Bizony mi is megvénülünk egyszer,
és végzünk az ifjonti lázzal.
Ajtónkon kopog a kaszás, s mi tudjuk
nem edénnyel házal.
Tekerjük feljebb a hangerőt -
talán fiatalabbak leszünk,
A halálnak meg kiáltsuk ki:
semmit sem veszünk!

A album utolsó 3 dalát még nem sikerült tüzetesebben megismernem, mert valahogy mindig elölről hallgatom az egészet, shuffle nélkül, és mire a Bús szamba véget ér mindig akad valami dolgom, de már hallottam párszor, és tudom, hogy azok is tetszenek. Szerintem sikerült az előzőnél jobb albumot összehozni a srácoknak. Ezzel most elleszek egy ideig, hallgatom a számokat. Ha van kedvetek, ismerkedjetek meg velük ti is, szerintem nem fogjátok megbánni.

2009. április 22., szerda

Érdekes adatok a nyolcszázról

  • A 800 négy egymást követő prímszám összege (193 + 197 + 199 + 211).
  • Jézus 800 méteren keresztül vonszolta a keresztet.
  • 800 Forint 5 Forintos érmékből 672 grammot nyom (160 darab érme, 4,2 gramm/db).
  • Állítólag a kacsacsőrű dinoszaurusznak 800 foga volt.
  • Felmérések szerint egy átlagos tinédzser 800 zeneszámot lop el (azaz jut hozzá illegálisan).
  • Országunkban körülbelül 800 új kátyú keletkezik a közutakon – naponta.
  • Jules Verne "Nyolcszáz mérföld az Amazonason" címmel is írt könyvet.
  • A Terminator című filmben a Skynet alkotta meg a T-800-as terminátort, amit Arnold Schwarzenegger játszott.
  • 800 Forintért kb. 50 kilométert utazhatunk vasúton.
  • Idén ünnepli 800 éves fennállását a Cambridge-i Egyetem.
Önök pedig éppen a Thozoo naplója 800. bejegyzését olvashatják. Köszönjük eddigi megtisztelő figyelmüket, további kellemes böngészést kívánunk!

2009. április 21., kedd

A kő-műves

Bele se gondolnánk, de nap mint nap művészek mellett járunk-kelünk. Elmegy mellettünk az utcán valaki, akiről nem is gondolnánk, hogy csodálatosan játszik gitáron. Aztán egy weboldalra tévedünk, ahol egy teljesen ismeretlen ember műveit csodálhatjuk meg, és azt hisszük, hogy kőgazdag szülők művészileg kinevelt porontya, de nem: kiderül róla, hogy ugyanolyan átlagember, mint amilyenek mi vagyunk. A buszon mellénk ül egy asszony, akit soha nem láttunk, de később kiderül, hogy szalmából fon hihetetlen érdekes és szép dolgokat. Millió meg egy ága lehet a művészetnek, és az őket művelő művészek is igen szép számmal vannak jelen, csak éppen nem ismerjük őket.

A mai alanyunk Laci, aki az osztályomba jár, és a rajzolás nagy művésze. Többször felfigyeltem már kreatív munkásságára, például amikor egyetlen elméleti óra alatt egy apró cetlit még apróbb darabokra tépett, és XD-formájúra alakította, eképpen:


Egy igazi művésznek néha szüksége van meditálásra, de hogy mindezt egy széken is képes legyen elvégezni, ez számomra már a múlt ködébe vesző, fiatalkori bravúr.

A művész mereng egy darab széken

Lacinak nagyon jók a rajzai. Komolyan jók. Még akkor is jók, ha nem kimondottan vagyok az általa képi világba álmodott stílus megszállottja, vagy követője. A kivitelezés, a megfontolt vonalak mind arról árulkodnak, hogy hozzáértő emberrel van dolgunk. A nonfiguratív minták egységbe foglalása, és az átgondolt kompozíció mind-mind művészi hajlamra vallanak.

Exkluzív, rejtett kamerás felvétel a művész egy munkájáról

Mivel Lacinak nagyon jók a rajzai és semmiképpen se szerettem volna, ha ez nyom nélkül marad, megkértem őt, hogy rajzoljon nekem egy kőre valami szépet. Kerítettem hát egy követ, ami valahonnan innen származik, kapott a művész egy teljesen új, alkoholos filcet, és azon nyomban munkához is látott.

A művész alkotás közben

Kisvártatva megszületett a mű, amelyre méltán lehet büszke ő, és örülhetek neki én, mivel immáron könyvespolcom egyik ékköveként mutogatja magát, és dicsekszik mindenkinek felfedezetlen alkotójáról.

A mű

Lacinak innen a szerkesztőségből kívánunk szép sikereket, remélve, hogy egy napon a rajzolással kapcsolatos elképzelései mind valóra válnak!

2009. április 19., vasárnap

Google Reader tapasztalatok

Egy ideje átköltöztettem kedvenc RSS-csatornáimat a Google Readerbe. Eleinte kicsit viszolyogtam az új rendszertől, de kb. egy hónap használat után, azt hiszem, össze tudom foglalni, mi a jobb a Thunderbird RSS-kezeléséhez képest, és mi az, ami nem kimondottan jött be.


A Google Reader egy webes feedolvasó. Ott nyerte el létjogosultságát nálam, hogy ráérő időmben szeretem mobilról, vagy más számítógépekről az engem érdeklő weboldalak aktualitásainak összefoglalóját elolvasni. Ez idáig is ment, csak annyi volt a különbség, hogy itthon asztali RSS-klienst használtam, és ha megnéztem rendszeresen olvasott oldalaimon az újdonságokat, azok az itthoni gépen ugyanúgy megjelentek új hírként, hiszen az itthoni rendszer nem tudhatta, hogy napközben pl. mobilon megnéztem már az adott oldalt. A Google Reader ennyiből jobb: ha egy hírt valahol elolvasok, akkor az az itthoni bejelentkezéskor is olvasottnak látszik.

Mivel webes alkalmazásról van szó, böngészőben fut, így nem okoz neki problémát a blogokba ágyazott YouTube-videók lejátszása sem. Szándékosan nem írtam általánosan véve videókat, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy csak a YouTube-tartalmakat jeleníti meg a feedekben, a mindenféle más, flash alapú lejátszók által szórt műsort nem. Ezekért külön ki kell kattintani, és meg kell nézni az eredeti postot – mint a Thunderbirdben.

(Update@2009.04.26.: Valójában nem így van, pl. a Viddler és a Vimeo tartalmakat is megmutatja... szerintem a korrekt vagy nem korrekt EMBED kód lehet a ludas.)

Nagy előny, hogy az oldalnak mobilra optimalizált változata is létezik, így nem kell ott is külön beállítgatni minden hírcsatornát: elég csak az oldal címét meglátogatni egy (pl.) Opera Mini böngészővel felvértezett telefonnal. A rendszer felismeri, hogy mobilról keresték fel, és annak megfelelően, teljesen egyszerűsített, de mégis áttekinthető HTML-nézetben jeleníti meg az olvasatlan híreket. Innen lehet olvasni csak a feedet, illetve meg lehet látogatni magát a postot is az eredeti oldalon, ha a feed rövidített, vagy (az Index.hu közeli blogoknál mániákusan alkalmazott) "Tovább..." linket tartalmazza.

Olvasásra várnak a hírek

Visszatérve a rendes webes vonalra: tetszik az a nézet, ahol a hírek időben egymás után következnek: elöl van a legújabb, és vegyesen, minden általam figyelt csatorna bejegyzéseit egybevéve jönnek időben visszafelé a beérkezett újdonságok. De persze lehetőség van arra is, hogy csak egy oldal feedjeit nézzük végig. Szuper, hogy vannak billentyűkombinációk, mint egy kliensprogramban, amiket marha gyorsan meg lehet szokni (pl. J billentyűvel következő, K billentyűvel előző elemre ugorhatunk, M-mel olvasatlannak jelölhetünk meg egy olyan bejegyzést, amit később akarunk elolvasni stb.). Tök könnyen lehet egy érdekes postot másokkal megosztani, vagy e-mailben továbbküldeni... Mindent összevetve – és nem gondoltam, hogy amikor váltok ezt fogom majd mondani – szerintem jobb, mint egy kliens RSS-olvasó.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki nem fél attól, hogy a Google ennek segítségével majd jól feltérképezi az érdeklődési körét, és gonosz arcokkal szövetkezve felhasználja ellene. :-)

2009. április 16., csütörtök

Munka a ház körül

Újabb áramszünetes napon vagyunk túl. Már csak holnap és hétfőn kell elviselni ezt az áldatlan állapotot, így aztán a kedvem egyre jobb. Kreativitásom is növekszik: tegnap este például informatikai meghatározásokat sem nélkülöző keresztrejtvényt fabrikáltam össze, mivel a mai infó-órát is áram nélkül kellett elviselnünk. (Töltsétek le, nyomtassátok ki és fejtsétek meg, informatikus vénával megáldott barátaim!)

Mivel ezen nomád órákban a lakáson belül nagyon semmit nem tudok csinálni, ilyenkor (is) kerítek sort a ház körüli munkákra. Elfáradtam ma is rendesen, de még mindig szeretek kertes házban lakni, és még mindig nem cserélném el egy panelért. Nézzük, miket tevékenykedik a blogger, amikor nem az olvasókhoz szól a külvilágról mit sem tudva, számítógépe elé gubózva.

A szépemlékű tavaszi szünet utolsó napján például füvet nyírtam, mintegy öt órán keresztül. Kicsit nagy és sűrű volt már az aljnövényzet az ezerwattosnak, például ez a rész:


Némiképp meg is mihálylott a műszer, ímhol láthatod:

A nem hozzáértők kedvéért mondom, hogy annak a szép ívnek
egyáltalán nem kellene a késben lennie.

Kedvesem nem tűrhette, hogy vért izzadok a fűvel vívott küzdelmemben, és még akkor sem jutok az udvaron lévő terület végére, így kieresztette csilingelő hangját. Konkrétan addig dübögött egy ajtón, amíg tegnap fűnyírós traktorral (!) jöttek füvet nyírni az udvarba. (Néha félelmetes a csaj, belátom.) Eltüntettek mindent, amit én nem bírtam. Aztán ma rászántam magam, és összehúztam kölcsöngereblyével azokat a gaz-szárakat, amiket ott hagytak a jómunkásemberek a tett színhelyén. Szkenneltem az udvart, és ezeket, valamint az elszáradt ágakat kupacba gyűjtöttem.


Aztán úgy gondoltam, hogy a múltkor körmömszakadtáig szedegetett törmelékből autóbejárót bélelek. Esős időben malacként dagonyázik az öreg japán (=20 éves Toyotánk), éppen ezért szükséges, hogy némi szilárd talaj legyen román gumival burkolt talpai alatt. Mivel igen nagy darabokat is tartalmazott a rendelkezésre álló mixtúra, így a lapát, mint eszköz, nem volt optimális. Kézzel voltam kénytelen illesztgetni a féltéglákat, cserepeket és betondarabokat a megsüllyedt nyomvályúba, kialakítva ezzel a gördülőfelületet. Kissé még mozgolódik rajta a jármű, de előbb-utóbb rendszer lesz a dologban, aképp érzem.

Ugye milyen szép?

Délután még arra is jutott időm, hogy egy újabb mackós történetet fotózzak össze (szerencsére a fényképezőgép akkui fel voltak töltve), így aztán (ha lesz áram), némi utómunka után holnap újra megmondja a mackó. Pontosabban letagadja... de ezt majd meglátjátok. ;-)

2009. április 14., kedd

Szutyok az idegenek ellen

Nézzed meg, hogyan fogadja Szutyok a betolakodó, idegen, fűevő gépállatot!

2009. április 12., vasárnap

Gizel nénéd és a húsvét

Jaj, hát nekem soha iletëmbe ollyan szíp husvéttom nem vótt, mint ötvenkilenc tavasszán. Gyerëkëk, ami minállunk vótt, hát én mondom nektëk, fëlért az ëggy busójárással. Annyi válogatott szíp cigánygyerëk, mëg szép hëtyke bajuszu fijatal legény tán azóta së fordútt mëg minállunk. Hozzá kell tënni, mëgvínűttem mán, de annyit mondhatok, mëgnézem még mind a maji napig a szép szál legényëket. De manapság mán nem teccenek, mer' bajuszuk az mán nincsen, lëhet nem is vótt nekik sose, mëg mind úgy néz ki, mintha maga a sátán bútt vón' beléjök. Azé' ëggykettő akad. Az ábécébe is dógozik a husospultná' ëggy, az nékem mindég tíz dëkákat is rája mér a combra, de soha nem üti be a gépjibe, kacsingat rám, jaj, mondom, necsináddmán gyerëk, hun vagyok én tetüled! Vót, hogy bele is pirúttam, szëgény Tërka monta, Isten nyugosztajja, hogy Gizel, fëlmënt tán a vérnyomássod? Mondom fëlszalatt, Tërka, de mingyán jobban lëszëk, csitúlok kicsit. Úgy tud az a hentës kacsintani, ládd-ë?, hogy más észre së vëszi.

Igyebkint a husvéttrul nekem mindég rossz dógok jutnak eszëmbe. Mer éngëmet átalában a fijam, meg a kákabélű mënyem látogatnak meg. Átalában az onoka is elgyön, de annak oszt' nincs sokáig maradássa, mer' nálam oszt' nem tud csináni semmit se. Eccer (akkor is husvétt vótt) elhozta a játékgépjit, oszt' addig tekerték a madzagokat a fijammal, hogy csak rája tëtték a tévémre, de szerencséjökre nem vóttam bent. Eccer menek, oszt' az ámbitus alján látom, hogy a tévémbe rakásra öli mëgfele az embërëket a gyerëk. Kotortam is befele a szobába, oszt' lëválasztottam az ëgységet: hát ki ne tanájja mán, amikor ezt a Mátra tévét a házzal ëggyütt mëgszentëlte a Jázmin plébános úr, Isten nyugosztajja, hogy ű meg belecsëmpészi hát a Gonoszt? Meg is montam az onokámnak, be në tëdd mégëccër a lábad a tisztaszobába, mer' kezed eltöröm. Na, a mënyem rögvest ordított is, mint akit karikáznak. Montam a fijamnak, álíccsad lë, mer' nemhogy piros tojást nem kaptok, de Istenëmre mondom még a tyúklevest is lelököm a gázrú, oszt' mëhettëk Isten hírivel. Nagyon összevesztünk akkor, nem is beszéttünk sokáig, csak akkor elősször tán, amikor bevitt engëmet vizsálatra, na, akkor mán rendbe kezdëtt gyönni a viszonyunk.

Az uram, aaaz nem szerette a husvéttot. Az csak a fűríszgípjit szerette. Átalába' ollyankor olajozta mëg, mëg tëtte rendbe, hogy ugye gyött a jobb idő, oszt' dógozhatott napszámra. Egész áló nap vártam, hogy majcsak rám borít egy veder vizet, mikor viszi a marháknak, de annak oszt' eszibe se jutott vóna. Így oszt nem is lettem tán tüle mellocsolva sose. Az uccába níha elgyöttek a szomszéd gyerëkjei, meg a mindent bejáró cigángyerëkëk, oszt' itt körübelü' ki is fúlatt a hussvét. Ríttam sokat még fijatalasszon' koromba.

Lyánykoromba is vótak esetëk. Anyámmal festëttük a tojást. Egyik évbe, jó emlékszek, nem tojtak a tyúkok. Ollyannyira nem tojtak, hogy míg azelőtti évbe vótt 150 tojás is a házná, akkor valahogy ëgy së akatt. Faluhelyen husvétt közelëttivel meg nem úgy vëhetëtt az embër tojást, ahogy kedve tartotta, mer' lyányos házná biztos hogy nem attak tojást sënkinek. Mindegyik várta a hëtykebajszuakat, ëccër ezé' vesztem össze a Zsoldos Pirókkal, az annya szencségit: előző nap monta, hogy annyi tojássok van nem tuggyák hova rakni; mán vetik a disznó elejbe a régebbit, mer' nem fogy el. Hát amikorron oszt nem tojtak, menek hozzája, hogy aggyá mán vagy tizënëggy tojást, Pirók. Az meg azt monta a szëmembe, hogy nékik nincsen, biztos csak ámottam, hogy ű ollyat mondott. Namán én akkor azt tanáttam mondani, ahogy ott hersëgtünk, hogy megájj, Pirók, csak tanákozzak apáddal, megmondom néki, hogy te lopkodod a zubbonya zsebibül a Szimfóniát, nem a Stéjger Lajcsi a téjeszbül (mer' a Pirók Apja, a Zsoldos Bandi báttyám arra gondolt, ezt is elbeszétte a Pirók). Igen ám, csakhogy Bandi báttyám éppen meccëtte a fát, oszt' előlépett a susnyásbul. Rám nézëtt ëccër, aztán ollyan pofont kevert lë a Piróknak, hogy ott roskatt össze a kapuba, az ámbitus elejbe. Onnantú avval se beszéttünk, mongyuk nem is szokott rá a cigarëttára soha élettyibe. Mongyuk meghótt mán, úgyhogy akár szíhatta vóna is.

Neeem tudom, hogy idén gyön-ë valaki. Festenyi mán nem szoktam, meeer éngemet az mán idegileg kikészítt, ennyi gyóccër mellett nem is lëhet normálissan festëgetnyi. A tyúkok ugyan tojnak, de én a drága tojást el nem festem a cigánnak, inkább veszek huszér' a százasba csokitojást, oszt' azt osztogatom nékik. Ha be nem zárom a kaput magamra, oszt' ki nem húzom a csëngőt. Pézem nincs, azt ki is szoktam írni a kapuba, így feleannyi gyerëk csënget be. Nem tudok én mán ugráni mindeggyiknek kifele. Azé' a litániára elmënëk majd, mer' ollyan szépeket tud mondani a pléjbános, jaj, hát a lelkëm mingyán mëgtisztúl, ahogy hallgatom a történetëket. Tík azé locsolkoggyatok, tik meg lyányok fessétek a tojást' mer' anná nagyobb csalódás nincsen a férfiembërnek, ha a sëmmijé locsojja a kölnijit. Még akkor is, ha nincs bajusza. Isten mëgággyon bennetëket, lelkejim, legközelebb mán az új szomszédrú mesélek, mer' arrú is van mit mondanom...

2009. április 10., péntek

Csapongás a szünet elején

Elkezdődött végre a tavaszi szünet. Vártam már a tegnapi napot nagyon, annak ellenére is, hogy annak délutánjára azért bekerült egy-két nomád óra (=áramszünet), de ez alapvetően nem okozott problémát, mivel tudtam róla, így arra az időre az udvaron található fűnyírógyilkos kövek összeszedését terveztem be. Kicsit régésznek is éreztem magam, ahogy a több (tíz) éve a földben lévő téglákat és egyéb kiálló betondarabokat szedtem össze, vakartam ki a földből és pakoltam őket egy halomba. Végtére is előnyömre vált, mert kikapcsolódtam a jó levegőn. Tegnap rendkívül jó idő volt, ami ma is folytatódott, és ez alapvetően jó hangulatot kölcsönöz ahhoz, hogy kreatív, alkotó munkát végezzek. (És itt nem feltétlenül a kövek összeszedésére gondolok.)

Egy ekkora kupacot szedtem össze egy óra alatt, jobbára a föld felszínéről, illetve az alól. (Ezt azért érdemes megjegyezni itt, mert elég ritkán csinálok ilyesmit.)


Szeretek társasházban lakni, és azt is szeretem, hogy ez a halom szétszórt kő csak és kizárólag engem érdekelt, bár hozzá kell tennem, hogy ha más is vágott volna már valaha füvet azóta, hogy ott lakik, bizonyára neki is feltűnt volna, hogy hullanak a fűnyírók a terhelés alatt.

Maffia átcsoportosításának és a lefagyós-újraindulós-hamarlemerülős kölcsölaptopnak hála rendkívül mobil vagyok, így gyakorlatilag a tavaszi szünet alatt bejárt összes állomáshelyen képes vagyok blogolni egy kicsit. Bár hozzá kell tennem, hogy ez a pár nap a pihenésé, tehát még azt is el tudom képzelni, hogy ez lesz az egyetlen post a szünet alatt. :-) Most ez is jól esik, hogy nincs semmi megtervezve. Mint ahogy ez a post sem; ez tökéletesen látszik is rajta.

Úgy fest, hogy a hétvégén megoldódik a gépjáművem csörgés-csattogás problémaköre is: mivel még ebben a hónapban nem költöttem eleget az autóra, ezért ma még vásároltam egy féltengelycsukló-készletet, amiért jelképes 12 ezer forintot gomboltattak le velem a pénztárgép mellett. Ennyi pénz egy darab vasért. Otthagytam ezzel a pénzzel a fél lelkivilágomat is, de az nem kellett senkinek, beseperték a szőnyeg alá. Csak a lóvé volt a lényeg. A sor ezzel nem áll meg: egy olajcsere, egy műszaki vizsga, egy zöldkártya és a súlyadó költségei várnak még ránk, mint betervezett költségek. Nem kis költség manapság autót tartani. Csak a fekete BMW-ket és a hajóméretű, ezüstszínű Mercedeseket lehet olcsón fenntartani. Gondolom, mert ilyenből egyre többet látok mostanában...

Akinél nincs tavaszi szünet, fellélegezhet, hiszen ma már péntek: bírjátok ki azt a pár órát, ami még hátra van. Dolgozzatok, hogy legyen a TB-re, meg segélyre nekik, aztán élvezzétek a (remélhetőleg) napfényes, meleg hétvégét!

2009. április 8., szerda

Áramszünet

Tegnap egész munkaidőben áramszünet volt a környéken. Így reggel nyolckor a munkahelyem is sötétbe borult, és így is maradt ez egész nap. Nem is volna ez annyira lényeges, ha nem informatikát tanítanék áram működtette számítógép-termekben. Mindig érdekesek ezek az E.On-szervezte Nomád napok, sokkal izgalmasabb dupla programozás gyakorlati órát tartani, ha nincs áram. Improvizáció és kreativitás csillan meg az elmében, és néha bizony fel kell nyitni az ilyen helyzetekre bekészített mentőcsomagokat tartalmazó ládikát, és meg kell lepni az ifjúságot elméjüket pallérozó műremekekkel.

Fel sem tűnik a mindennapok során az, hogy van áram. Rutinból felkapcsolt lámpák sztrájkján veszem észre, hogy már megint elfelejtettem az áramszünetet, de a munkahelyi kaputelefon gombját is élből nyomkodtuk páran, és bosszankodtunk, hogy alszik a portás. Pedig hát nem, csak éppen nem vehette észre a jelzést.

Napközben tanult kollégám rámutatott, hogy áram nélkül teljesen megváltoznak az emberek. Nem volt tolongás a fénymásoló előtt, nem rohant senki, hogy találjon egy szabad számítógépet. Semmi. Általános lassulás volt jellemző az egész napra. Az emberek a rohanás helyett hozzáfogtak egymással beszélgetni, megindult a szocializáció, szóval – ahogy mondani szokás – minden rosszban van valami jó.

Délután megindult az áramszolgáltatás: energiáért lihegő fagyasztónk rögvest megkezdte a munkát. Volt azonban egy hely, ahol továbbra sem volt áram, ez pedig az autónk elektromos rendszere. Egyik pillanatról a másikra adta meg magát pár nappal ezelőtt az akkumulátor, nem indította az autót. Próbáltuk tölteni jóravaló emberektől kölcsönkért akkutöltőkkel, de a kívánt hatás elmaradt. Így, csak hogy legyen mire költeni, újat kellett belőle vásárolni. Számomra újdonság volt, hogy ebből létezik jobbos és balos kivitel is, persze logikus, ha belegondolunk: nem minden autóban ugyanoda esik a két polaritás. Az autószerelés engem egyébként is mindig meglep, az meg még jobban, ha én szerelek, és eredményeket érek el... A lényeg, hogy végre indul a gép, pöccre.

Kalandra fel, cimborák!

2009. április 6., hétfő

Tavaszi biciklitúra

– 10 kilométer – közölte tárgyilagosan kedvesem, amikor meglátta a túra tervezett útvonalát a képernyőn.
– Nincs az, csak hat – finomítottam rá kicsikét, de azért ezt nagyon magam sem hittem el, bár abban egészen biztos voltam, hogy nincs 10. De a Google Maps ott utat sem ismer, ahová indultunk, így pontos adat nem állt rendelkezésre.

Betáraztunk egy palack ásványvízzel és egy fényképezőgéppel, majd engedelmeskedtünk az alföld hívó szavának, és körbejártuk biciklivel az alábbi területet (akkorát mentünk, hogy két képből kellett összeollóznom az alábbi térképet, á la Google maps):

Kattra nő

Az indulást enyhe szembeszél nehezítette meg, később viszont a frissen tárcsázott földút minősége hagyott kívánnivalót maga után. Annyira, hogy az első pihenőt 3 kilométer után már be kellett iktatni, mert a rögös út miatt néha bizony kifarolt a kerékpár, és csak pislogtam, meg hálát adtam az Úrnak, hogy nem kellett a fődet közelről megnéznem. (Orcával.)

Jól sikerült fotó az első pihenőnél

Továbbhaladva, az út minősége egyre csak romlott, így hamarosan a mellette lévő füves részre kényszerültünk, ahol bizony a szolgálati kétkerekű kis höccenések után úgy ledobta a láncot, mint egyszer. Idegsokkos visszahelyezést és olajfoltok begyűjtését követően a fényképezőgépemet az úton található nyomba tettem, és kattintottam vele egyet.

Kifejlett kanmacska esőzéskor belefulladna

Menjünk tovább! A táj kezdett vadregényes lenni: egyre járhatatlanabb utak, hatalmas rögök, döglött macskák mellett haladtunk el. Azon az útvonalon, ahol eredetileg le szerettünk volna kanyarodni, végül mégsem haladtunk vissza a város felé, ugyanis az még ennél is borzasztóbban nézett ki. Kockáztattunk: tovább robogtunk az ismeretlen felé. Kicsit később igazi alföldi határvilág fogadott bennünket: csatornán keresztül átívelő rozsdás csővel, határ menti, szétrozsdásodott trafóval, koszlott híddal, melyen a retkes posványon keresztül vezet az út.

Tipikus alföldi határvidék. Átmentünk a távolban
látható hídon, balra vezetett tovább utunk.


Szerencsére itt jobb volt az út, mint eddig, legalábbis egy darabig. Ahogy figyeltem az előttem haladó métereket, egyszer csak kígyózó állatot láttam meg a bicikli kerekei előtt: egy akkora sikló volt az, barátaim, amekkorát én még életemben sohasenem láttam, és mivel fékezni már nem volt lehetőségem, kissé elősegítettem neki az ebéd utáni büfizést, mert mindkét kerékkel átmentem rajta. (Véletlen volt, de ez őt annyira nem vigasztalja.) Nem éreztem bukkanást, úgyhogy jól sikerült. Kedvesem szerint látszólag a siklónak nem esett komoly bántódása, mert siklott utána is, csak egy kicsit megijedt, mert az incidenst követően nagyon iparkodott. :-)

Monumentális antik mechanizmusok mellett vezetett határfelfedező túránk:

Valamikor egy zsilipet működtetett

Az út utolsó, civilizációtól mentes részét ilyen félig füves útszakaszon kerekezve töltöttük el:


Hallgattuk a madarak hangját, a kutyák ugatását a távolban, és jó volt a kedvünk. Az idő remek, a nap tűzött, a levegő kellemesen bizsergető, egyenesen meleg. A földút végén még átmentünk két vasúti töltésen, és máris bent voltunk szeretett városunkban. Innen már csak a jól ismert utcákon való tempós tekerés volt hátra, és haza is értünk.

És hogy a női megérzésről, illetve a szemmérték pontosságáról is szóljak, Cycleputerem kijelzőjén a kapuba érve a következő volt olvasható:

Mire a kerékpárt a helyére toltam, pont átfordult tízre. :-)

2009. április 5., vasárnap

Itt a tavasz!

Olyan régen szerettem volna már megírni ezt a bejegyzést, de eddig nem volt alkalmam rá, mert a tavasz éppen csak megmutatta magát. Ma azonban végre elmondhatom, hogy megérkezett a tavasz! Teszem mindezt azért, hátha valakinek nem tűnt volna fel, mert kocka módra nem hagyta el a szobáját november óta.

Tessék pár órára kimenni a szabadba! Lehet biciklizni, rendbe tenni a ház körül ezt-azt, lemosni a kocsit, hiszen jobb idő van már kint, mint bent, pajtások! Itt az ideje a nagy szellőztetéseknek, hogy a tél minden egyes apró nyoma kivándoroljon az ablakon, és helyet cseréljen a tavaszi levegővel. Mi pár percen belül tervezünk egy biciklitúrát, sok-sok tavaszi fotó reményében. Ha összejön, külön postban is beszámolok róla.

A jövő héten – hogy egy kicsit közszolgálati is legyek – marad a jó idő: hétfőn és kedden bárányfelhős égboltra, és 24 fok körüli csúcshőmérsékletre kell számítani. Csütörtöktől pedig tavaszi szünet... mi kell még?

Kétkerekűre fel! Indulunk!

2009. április 3., péntek

Mouse in the house

Világéletemben olcsó hardverek mögül figyeltem az informatika változásait, és vettem részt a magam módján bennük. Így volt ez akkor is, amikor a 486 DLC számítógépem használata közben természetesnek vettem, hogy röviddel a 640×480-as videómódra váltás után a számítógépnek törvényszerűen le kell fagynia. Gyerekként drukkoltam az összes ilyen felbontást használó játék közben, hogy csak még a pályaváltást bírja ki... és egy világ dőlt össze bennem, amikor az animált felirat a Level Comple -ig jutott el, majd érzéketlenül megadta magát a masina.

A leggyakrabban használt hardvereim egytől egyik filléres modellek voltak. Főként a billentyűzetek és az egerek. Aztán az utóbbi időben elkezdtem egy kicsit fejlesztgetni ezeket az eszközöket, vezeték nélküli megoldásokat használtam, amit mind a mai napig nagyon szeretek, csakhát az egerem görgője megadta magát, így kénytelen voltam új eszközt vásárolni.

Tegnap jött el a napja, hogy az első komolyabb egérrel meglepjem magam. Meguntam, hogy évente vagy másfél évente cserélgetem őket, és beruháztam egy (remélhetőleg) tartósabb darabra. Fő szempont a kényelem volt, ezért nem ódzkodtam a vezetékes megoldásoktól sem.


A4Tech XL-750F

Nagyon szuper a kis masina. Több helyen lézeres gamer egér titulussal méltatják, de én nagy valószínűséggel soha nem fogom kihasználni a benne rejlő gémer lehetőségeket. Értékelem benne, hogy nagyon jó fogás esik rajta, és tetszik, hogy hardveresen lehet változtatni az egér felbontását, de pár képszerkesztési munkától eltekintve biztosan nem fogom használni. Ott viszont egész jól jöhet. A régi egeremmel a mackó-képregények retusálásakor eléggé szenvedtem a nehezen hozzáférhető helyeken. Az új egeremmel valószínűleg nem lesz ilyen probléma.

Egyelőre próbálom szokni az előző egérhez képest kissé bumszli testét, viszont mivel nagyon kényelmes, remélhetőleg pár nap múlva már természetes fogás esik a kis készüléken. Utána pedig a blogon is lézeres precizitással tudok kattintani a Megjegyzés közzététele linken. Ehhez mondjuk az kellene, hogy visszakapjátok régi kommentező kedveteket, mert mostanában mintha csak magamnak írnék...

A következő post valami egész másról fog szólni.

2009. április 2., csütörtök

RE: Öcsémhe'

Remélem, hogy a tegnapi postnak egy szavát sem hittétek el. Ha igen, akkor biztosan nem figyeltétek a dátumot. :-)

2009. április 1., szerda

Öcsémhe'

Nem azért mondom, de ez a mai nap túltesz mindenen.

Reggel arra ébredtem, hogy bögrefejű hülyegyerekek zörgetik a redőnyt, és a "kejjé, kejjé" rigmust skandálják. Persze mire felhúztam a redőnyt, és kinéztem az ablakon, már sehol sem voltak. Jó így ébredni, friss levegő orcán csap, nagyon ott van. Nagy nehezen kimászok a fürdőszobába, hogy ott én próbálom rokonszenvesebbé tenni a tükörképemet, erre elmegy az áram. Tök sötét lett, hát sikerült (ahogy sikerült) rendbe szednem magam. (Mivel áram nem volt, ezért melegvíz sem volt, mert nem kapcsolt be a vízmelegítő, sebaj, persze, jó nekünk a hideg víz is. 20 évvel öregebb lettem, ahogy az arcomhoz ért.)

Előre féltem attól, hogy mi lesz a suliban, de ott azon túl, hogy tanult emberek a kezemre kúrták csukták a tanári ajtaját (amitől a jobb kezem most kétszer akkora, mint a bal) nem történtek izgalmas dolgok. A rettenet itthon folytatódott, amikor elhatároztam, hogy én bizony meglepetésként főzni fogok: paprikás krumpli lesz a menü. Gyönyörűszépen megtisztítom a hagymát, megpucolom a krumplit, felteszek mindent főni. Bele a paprikát, rotyog szépen minden. Aztán fűszereket bele, ahogy kell, szokásos oregánó, majoranna, szerecsendió, és pici tárkony. Isteni finomság lesz, gondolom én magamban. Eljön a kóstolás ideje, gyanútlanul kanalazok egyet, és így utólag azon csodálkozom, hogy a kanál nem oldódott fel a termékben, ugyanis – mint utóbb kiderült – fiatalos lendülettel pakolgattam én az édespaprika helyett a csípősből, kanálszámra. Természetesen ehetetlen lett az egész, legszívesebben kivágtam volna az udvar közepére, lábassal együtt, tanulságképpen.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Conficker, vagy más hulladék miatt teljesen kinyiffant a kölcsönlaptopom, telepíthetem is újra az egészet, majd ha lesz egy csöppnyi ráérő időm ezzel foglalkozni.

Előre félek az estétől... talán csak le kellene ülnöm egy helyre, és nem csinálni semmit, abból nem lehet probléma. Hacsak rám nem szakad a plafon...