Oldalak

2008. március 21., péntek

Flippertörténelem

Mindig is csodáltam a flippereket. Gyerekkoromban még nem volt játékterem flipper nélkül, meg az azokat össze-vissza taszigáló fiatalság nélkül. Csodáltam ezeket a gépeket, főleg azért is, mert ezek nem olyan „egyszerűen másolható” berendezések voltak: számos alkatrészt kellett beléjük építeni. Később, amikor a programozással megismerkedtem, a rajtuk futó programok is kezdtek érdekelni – érdekes, hogy addig eszembe sem jutott, hogy a különböző kapukat, lámpákat és hangokat ezeken a gépeken is program vezérli.


A flippergépek a legtöbb mechanikus játékgéphez hasonlatosan a kezdeti időszakban szerencsejáték-funkciót is betöltöttek. Ha a játékos elég ügyes volt, vagy kellően sok pontot szerzett, ingyen játékot nyerhetett, esetleg visszakapta a pénzt, amit a gépbe dobott, néha netán még annál többet is.

A flipper annyira népszerű volt az 1900-as évek közepe felé, hogy 1932-re már 150 cég gyártott flippergépeket, a legtöbbet Chicagóban szereltek össze. Chicagot azóta is a flippergyártás központjaként tartják számon. A gyártók közötti verseny azonban olyan szinten brutális volt, hogy két évvel később, 1934-ben már csak 14 cég foglalkozott a játékgépek gyártásával.
A második világháború, mint sok mindenre, erre a területre is rányomta a bélyegét, mivel a háború alatt a játékgépek gyártói jelentős kapacitásukat a hadifelszerelések, semmint a flipperek gyártásába feccölték. A flipperek igazi felfutása a háború után kezdődött. 1947-ben a Humpty Dumpty nevű játék volt az első, amelyben a játékos által irányított karokkal kellett a golyót minél tovább a pályán tartani - ezzel megteremtve a modern flipper alapjait.

Flipper-játékterem

A mikroprocesszorok megszületésével a flippereknek is egy új korszaka indult el. Az ’50-es és ’60-as évek flippereiben alkalmazott elektromechanikus relék, és a pontokat számláló forgó számtekercsek nyugdíjba vonultak, helyüket áramköri lapok és digitális kijelzők vették át, valamikor a hetvenes években. Rengeteg híres gép készült ekkor, a játékosok jobbnál jobb játékokkal játszhattak, a tervezők képzelete szárnyalt: több szintes, forgó pályák, hihetetlen mennyiségű kapu és lehetőség, látvány és hangeffektus tette színessé a már egyébként is színes pályákat.

A nyolcvanas évek videójáték-őrülete a flippergépek végét jósolta – országunk történelmi fejlődését jól szemlélteti, hogy nálunk igazán ekkor kezdtek megjelenni a flipperek tömegesen.


Mikor aztán a pénzbedobós játékgépek piaca teljesen összeomlott a videojátékok miatt, a kilencvenes évek elején remény látszott a flipperek újbóli visszatérésére. Az eladásokat híres filmek témáját feldolgozó flipperekkel próbálták növelni, ami rendkívül sikeresnek is mutatkozott: az Addams Family flipperből például több, mint 20.000 darabot gyártottak és adtak el (ezzel még én is játszottam suttyó koromban). Hasonlóan jó eredményeket produkált az Indiana Jones, vagy a Star Trek nevével fémjelzett flipper is. A piacokat Európára és Ázsiára kiterjesztve még inkább megnyíltak a lehetőségek, és a flipperek újra teret hódítottak. A diadalmenet azonban nem tartott sokáig: 1996 végén újra lefelé ívelt az ipar csillaga. Voltak még próbálkozások az ezredforduló után is, ezek azonban nem lehettek annyira sikeresek, mint a flippertörténelem régi nagyjai.

Az Addams Family flipper pályájának részlete

Aki nem tehette meg, hogy játéktermekbe járt, viszont volt számítógépe, számos flipperprogram közül választhatott. Az én kedvenceim az alábbi progik voltak (ezek még nem 3D-ben, csak a képernyőn szkrollozó módon jelenítették meg a táblát):

Pinball Dreams 2


Pinball Fantasies


Pinball Illusions


Psycho Pinball

Az igazi flipperekben az volt a jó, hogy – a mai játékgépekkel ellentétben – az ott lezajló dolgok valóban véletlenszerűen történtek, nem előre programozott módon, hiszen a játékos a golyót a kar minden egyes pontjáról máshová lőtte ki, és pontosan ez volt a flipper lényege. Ha koncentrálva, a megfelelő kapukba vagy érzékelőkre irányítottuk a golyót, megnyerhettük a Jackpotot, kaptunk egy ingyen golyót, vagy a játékba épített játékokkal játszhattunk (az újabb modelleknél a kijelzőn, a régebbieknél a flipperpálya egy elkülönített területén, általában extra magas pontokért).

A flipper tehát remek szórakozás, ha valahol még láttok ilyen gépet, feltétlenül próbáljátok ki! (Illetve írjátok meg, hol lehet még flipperrel játszani, kisvárosunkban sajnos nyoma sincs a technológiának - vagy csak én nem tudok róla.)

---
Történelmi tudás fordítás által: wikipedia.org

2 megjegyzés:

Lugosi András írta...

Szia,

Jó cikk :)

két link ami érdekelhet de valószínűleg ismered őket:

http://www.flipperklub.hu

http://videojatek.blogspot.com/

Thozoo írta...

Köszi. :-)